Laár András Tündértantra című gyógyító, stresszoldó CD-je a bolti árnál jóval olcsóbban megrendelhető az oldalsávban látható CD-rendelés menüpontnál a borítóra kattintva!

A Tündértantra "lemeztelenítése" a Rockinformban


2010.04.14 | Tündértantra | 1 komment



A Rockinform nevet viselő zenei szaklap Lemeztelenítés című rovata ezúttal András Tündértantra című CD-jéről közölt rövid recenziót. Ezt olvashatjátok itt is.

 

Laár András – Tündértantra

(CLS)

 

Ismerhetjük Laár András kiváló munkásságát a KFT-ben, értékelhetjük abszurd komikusi vénáját különböző humortársulataiban, de azt az előadót, aki a Tündértantrán játszik, erről az oldaláról a nagyközönség még nem ismerhette. Aki érdeklődött, az persze tudhatta, hogy a buddhizmus híve, tanít a főiskolán, így akkora meglepetést talán nem is okozott ez az anyag.

Aki korábbi tapasztalatai alapján rockzenére vagy humorra vágyik, véletlenül se vegye meg ezt a lemezt, hiszen ehhez a két kategóriához semmi köze! Annál inkább ajánlott azoknak, akik vonzódnak a keleti kultúrához vagy szeretnek meditálni, csöndesen gondolkodni, netán egy vasárnap délutáni lazuláshoz keresnek kellemes háttérzenét.

A szerző saját dalai mellett ugyanis krisnás és buddhista mantrák szólalnak meg kóruskísérettel, de az eklektika jegyében még egy Mária-ima is felkerülhetett. A tradicionális keleti zenékre jellemző stílusjegyek és a folyamatosan ismételgetett mantrák jó szolgálatot tesznek az ellazulásban, a borítón pedig kis magyarázatot is kapnak a tájékozatlanok arról, hogy éppen mit hallanak.

A lemez kapcsán a szakma figyelmét is jelzi, hogy Fonogram-díjra jelölték az év hazai világzenei albuma kategóriájában. Ugyan nem nyert, de ez az értékeiből semmit sem von le.

Lazuljatok vele!

 

Szeretőszemű Zoltán

 

Úgy legyen! :)

 







Teadélután Laár Andrással


2010.03.31 | Tündértantra | Szólj hozzá!



Március 24-én az m1 Teadélután című műsorában látták vendégül Andrást, ahol több mantrát és bhajant is énekelt élőben, mikor bemutatta a Tündértantra című lemezét. Gundel Takács Gábor műsorvezetővel még arra is maradt ideje, hogy picit a buddhizmusról beszéljen és arról, hogy szabad-e a volán mögött gitározni.

 

A beszélgetés már a műsor elején, 1 perc 10 másodperc körül kezdődik. Jó szórakozást a videóhoz, amit a kattintás után láthattok!

 

Vömi - bloggazda

 

KATTINTS IDE A FOLYTATÁSHOZ!






A tv2-n énekelt Laár András


2010.03.04 | Tündértantra | 1 komment



Andrást - mióta megjelent a Tündértantra című gyógyító, stresszoldó lemeze - egyre többször hívják szerepelni a televíziók beszélgetős műsoraiba.

 

Így volt ez a napokban a tv2 Mokkájával is, ahol a sok elképesztő, harsány, nyomasztó és lüktető téma után egyszer csak belehasított az éterbe az a szent dal, amitől András annak idején azonnali porckorongsérv-gyógyulást "kapott".

Kellemes kikapcsolódást!

 

Vömi
bloggazda







Laár András újra az RTL Klubon


2010.02.26 | Tündértantra | Szólj hozzá!



Az RTL Klub ismét időt szentelt arra, hogy András - sokak számára különleges - életének egy-egy szeletébe bepillantást nyújtson. Mivel a Reflektor magazin vagy nagyon korán vagy nagyon későn kezdődik (így volt ez a szerdai adásnappal is), úgy gondoltuk, hogy beágyazzuk a videót ide, illetve a blogra is.

A műsorrészletet a kattintás után láthatjátok! Jó szórakozást!

 

Vömi
bloggazda

 

KATTINTS IDE A FOLYTATÁSHOZ!






Fonogram-díjra jelölték a Tündértantra lemezt + videós premier


2010.02.09 | Tündértantra | 1 komment



A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával, 2010. február 10-én, szerdán, este 8 órai kezdettel rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet.

 

Mint András nemrég értesült róla, a Tündértantra című gyógyító és stresszoldó, spirituális szólólemezét jelölték a díjra, méghozzá Az év hazai világzenei albuma kategóriában. Így ő maga is ott lesz a Gálán (melyet a Magyar Televízió 1-es csatornája élőben közvetít), hogy adott (szerencsés) helyzetben a díjat átvehesse.

 

A kategória jelöltjei tehát:

 

Az év hazai világzenei albuma
ANSELMO CREW - Sex And Violence (NarRator Records)
FIRKIN - Firkinful Of Beer (Universal Music)
KEREKES BAND - Fel a kalappal! (Kerekes Band)
LAÁR ANDRÁS - Tündértantra (CLS Music)
PALYA BEA - Egyszálének (Sony Music)
SZIRTES EDINA MÓKUS - Tesséklássék (Sony Music)

 

Drukkoljunk neki és az albumnak is tehát szerda este az m1 műsorán. Ő maga pedig szeretettel küldi minden kedves Tündértantra blog olvasónak 2010-re szóló újévi videós köszöntését, melyben két dalt is elénekel a Sat-Chit-Ananda Bhajan Band.

 

Jó szórakozást!

 

Vömi
bloggazda







Karácsonyi ajándék Laár Andrástól


2009.12.24 | Tündértantra | 4 hozzászólás



Kedves olvasók!


Mivel itt a karácsony, András úgy döntött, megajándékoz benneteket az új Tündértantra lemezről egy dallal, ami a Hópihék címet viseli. Ezzel kíván Ő áldott ünnepeket mindannyiótoknak! Hallgassátok szeretettel!


Üdv,


Vömi
bloggazda
 

Hópihék by laarandras







Laár András menti meg a karácsonyt?


2009.12.17 | Tündértantra | 2 hozzászólás



Terjed egy videó az interneten, ami hasonlatos egy tavalyi kóla-mikulásos filmhez. Híradó-részlet, benne pedig maga a Mikulás kér segítséget a karácsony megmentéséhez. Mi pedig kitölthetjük szívünk szerint választott barátaink nevével a videót, mintha róla beszélnének. Kedves, aranyos, szeretetteli, tündéres és ragályos :)

Nulladik (teszt)bejegyzésünk végén tehát nézzétek meg ti is, milyen az, ha maga Laár András menti meg a karácsonyt. Kattints erre a linkre:

http://hirek.eso.tv/?code=0bf2872bb63ff470e1ea595e9a9ef50d

Üdv,

Vömi
bloggazda







CD-rendelés

Erre a képre klikkelve szeretném olcsóbban és könnyebben megrendelni Laár András Tündértantra és Tündértantra 2 című lemezét:

Laár András: Tündértantra

Laár András: Tündértantra 2

Kommentek